Szekér Enikő írása
Életünk folyamán a legtöbb időt – ha szeretnénk, ha nem – önmagunkkal töltjük el. És tényleg nagy igazság: senki sem szeret olyan ember társaságában lenni, aki állandóan kritizálja és megkérdőjelezi minden lépésünk helyességét. Sokkal szívesebben töltjük az időnket olyan emberekkel, akik odafigyelnek ránk, empatikusak, megértőek és támogatóak. Amikor mi magunk lépünk elő önmagunk kritikusává, nehéz helyzetbe hozzuk saját magunkat, hiszen önmagunkat nem tudjuk elkerülni. Az élet sokkal kellemesebb, hogy ha jóban vagyunk önmagunkkal, ha jó szövetségesei vagyunk önmagunknak. De hogyan valósíthatjuk meg ezt?
- Önismeret
Érdemes megkérdőjelezni az évek, évtizedek óta önmagunkban visszhangzó kritikák létjogosultságát. Nyilván vannak olyan belső hangok is, melyek belső iránytűként működnek, és egy egészséges határ betartására figyelmeztetnek, védenek, motiválnak, támogatnak minket céljaink elérésében. De vizsgáljuk meg a különbséget a belső kritikus és a belső támogató között. Figyeljük meg, hogy tulajdonképpen mi is zajlik bennünk, amikor újra és újra bántjuk magunkat; hogy ezt milyen helyzetekben tesszük, és milyen – nagy valószínűséggel újra és újra visszatérő – fordulatokat használunk, amikor önmagunkat szidjuk.
- Önelfogadás
Elengedhetetlen lépés továbbá kendőzetlenül szembenézni önmagunkkal: minősítés nélkül tudatosítani, hogy ez vagyok én itt és most, a hibáimmal, gyengeségeimmel, erősségeimmel, jó tulajdonságaimmal együtt. Mi az, amivel a legnehezebb szembesülni, ami nehéz érzéseket vált ki?
Valóban gyenge, gyarló részünk elutasítása, kritizálása az, ami segít minket, vagy inkább ennek megértése, elfogadása és a fejlődésének támogatása ad hozzá az életünkhöz?
A gyengeségeink mellett pedig vannak erősségeink is… bizony, mindenkinek. Ezeket fontos tudatosítani és értékelni a fejlődés irányába tett erőfeszítéseinket.
- Másokkal való kapcsolódásaink mintája
A szeretteinkkel, barátainkkal való kapcsolat mintául szolgálhat abban, hogyan is tudunk nagyobb odafigyeléssel, empátiával fordulni önmagunkhoz. Az a viszonyulás, mellyel elfogadjuk mások elesettségét, „hibáját” megtaníthat arra, hogyan fordulhatunk önmagunk felé együttérzéssel, empátiával és hogyan támogathatjuk, segíthetjük magunkat a számunkra nehezebb helyzetekben.
Ehhez a belső úthoz, önmagunk jobb megismeréséhez segítséget kérhetünk egy külső, objektív kalauztól, szakembertől, akinek kíséretében elindulhatunk az önismeret, önelfogadás útján.
Az egészséges önszeretet nem egyenlő az önzéssel
Felmerülhet a gondolat, hogy önzőség önmagunkkal foglalkozni. De valóban így van ez? Hiszen ha mi nem fektetünk energiát saját testünk, lelkünk és mentális egészségünk karban tartásába, akkor ki fog!? Amikor nem figyelünk oda a környezetünkre, nem gondozzuk, tartjuk tisztán, napokon belül káosz lesz úrrá a körülöttünk. Mentális, testi és lelki egészségünkkel ugyanez a helyzet.
Időt kell hagyni arra, hogy önmagunkkal lehessünk, feldolgozzuk fájdalmainkat, nehézségeinket, örömeinket, a velünk történteket, odafigyeljünk önmagunkra és saját igényeinkre. Ez nem önzés és nárcizmus, hanem a harmonikus, kiegyensúlyozott élet alapeleme. Sőt, az önmagunkkal való jó kapcsolat nem egyirányú: ha harmóniában vagyunk önmagunkkal, annak az lesz az eredménye, hogy környezetünkkel is elfogadóbbak, megértőbbek leszünk. Az önelfogadás, az egészséges önszeretet tehát kapcsolatai életünk minőségét is emeli.