Hogyan lehet, hogy egyesek alig bírják elviselni a korlátozásokat, ugyanakkor mások számára ez kivételes lehetőség (lehet) erőgyűjtésre, átrendeződésre?
Szekér Enikő írása

A valóságot mindig a saját egyedi nézőpontunkból szemléljük. Mindenki nézőpontja, véleménye a saját korábbi tapasztalataira, emlékeire, ismereteire támaszkodik.
Első és legfontosabb, hogy felismerjük és elfogadjuk a tényt, hogy képtelenség a valóság pontos ismerete, és mi mindannyian annak más szeletét fogjuk fel, fordítjuk le magunknak. Elfogadni, hogy sokfélék vagyunk. Törekednünk kell arra, hogy megértsük egymást, hogy együttműködjünk, ezért meg kell kérdőjelezni az ítéletünket, a hipotézisünket, ha lehet, diskurzust kell kezdeményezni és meg kell próbálni feltérképezni a másik nézőpontot, kísérletet kell tenni arra, hogy a másik helyzetébe képzeljük magunkat, hagyatkozni kell az empátiára, utána kell járni a témának, nyitottnak kell lenni.
A valóság ma a COVID-19 járvány. Bezárt iskolák, kiürített kollégiumok, az otthonokból működtetett munkahelyek: a koronavírus-járvány miatt olyan helyzet állt elő Magyarországon is, amire emberemlékezet óta, illetve sok szempontból még soha nem volt példa.
A kialakult helyzetre mindenki máshogy reagál. Veszély helyzetben nem nyerünk új személyiségjegyeket, sokkal inkább a már meglévő (akár rejtett) tulajdonságaink erősödnek föl. Aki egyébként is hajlamos a szorongásra, esetleg hipochonder, annak a testi bajoktól való félelme tovább erősödhet. Akik jó pszichológiai megküzdési stratégiákkal rendelkeznek, azok kontroll alatt tudják tartani a félelmeiket és a lehetséges megoldásokra koncentrálnak.

Hogyan lehet, hogy egyesek alig bírják elviselni a korlátozásokat, ugyanakkor mások számára ez kivételes lehetőség (lehet) erőgyűjtésre, átrendeződésre? …és mindkét reakció normális…
A világjárvány okozta bizonytalanság és a karantén bezártsága sok emberben szorongást okoz. A hétköznapok során egy sor dolog kelthet szorongást az emberben, veszélyhelyzetben azonban teljes erejével fejlődik ki és érvényesül a szorongás, ami sok esetben pánikreakciókat is eredményezhet.
Az egyre keményebb intézkedések és a folyamatosan érkező új, nyugtalanító információk miatt könnyen beszűkülhet a figyelmünk a járvány negatív aspektusaira.
Szeretteink hiánya, a „muszáj” szülte összezártság, az alapjaiban megváltozott napirend, a „home school” gyermekeket és szülőket is kihívások elé állító napi jelenléte és megannyi más VÁLTOZÁS oly kívánatossá teszi a régi életünket, már alig várjuk, hogy visszakapjuk az általa nyújtott jól ismert ÁLLANDÓSÁGOT, kiszámíthatóságot, biztonságot.
Ám vannak, akik nem várják a kényszerű #maradjotthon végét…
Mert lehet, hogy az,
- aki nem várja a végét, az nem akarja vissza a korábbi mindennapjai stresszes részét,
- aki nem várja a végét, az ezzel párhuzamosan szenvedhet a karanténfáradtságtól és kiégéstől is,
- aki nem várja a végét, az végre megszokott valamit és köszöni, nem akar megint valami újabbat megszokni,
- aki nem várja a végét, az nem akar azokkal az emberekkel találkozni, akik járvány előtt benne voltak az életében, de most nem hiányoznak neki,
- aki nem várja a végét, az aggódik, mert nem akar azoktól az emberektől távol kerülni, akikhez most közel került,
- aki nem várja a végét, az fél attól, hogy hogyan fogja visszavenni a vállára azokat a terheket, amiket épp most nem kell cipelnie, legyenek ezek fizikai vagy lelki terhek, például a mindennapi megítélések és elvárások súlyai,
- aki nem várja a végét, az nem szeretne újra rövidített alvásidőt,
- aki nem várja a végét, az sokszor iszonyatosan várja a végét,
- aki nem várja a végét, talán hosszú napok-hetek keresése után talált valami jót ebben a helyzetben és most azt nem szeretné elveszíteni,
- aki nem várja a végét, az fél attól, hogy ami jön, az még talán ennél is rosszabb lesz,
- aki nem várja a végét, az fél, hogy hogyan fogja kibírni azt az életét, amiben évekig élt, amiről föl sem tűnt, hogy bírhatatlan.
A valóságot mindig a saját egyedi nézőpontunkból szemléljük. Mindenki nézőpontja, véleménye a saját korábbi tapasztalataira, emlékeire, ismereteire támaszkodik. A legfontosabb, hogy felismerjük és elfogadjuk a tényt, hogy képtelenség a valóság pontos ismerete, és mi mindannyian annak más szeletét fogjuk fel, fordítjuk le magunknak. Elfogadni, hogy sokfélék vagyunk.
forrás:
kolboid blog
Herner Dorka írása (Nyitott Akadémia)